2013. június 14., péntek

hogy mi változott bennem, arról

Nem úgy van ám, ahogy látszik, hogy én nem futok ma, hanem úgy van, hoyg futok, de holnap reggel, viszont megint Tihanyban. Így aztán két nap szünet lesz, viszont utána meg Kánaán, mert lesz beszámoló a saját kocorászásomról (ez izgalmas, mert sík terep lesz, tudok-e többet, mint 1,5 km? esetleg annyit sem?), fényképpel*, persze, de ez semmi, mert többszörös futóverseny lesz Füreden és én is részt veszek rajta. 

Dehogy nézőként. 
Szurkolóként. :)
Két blogos ismerős is futni fog (meg Györgyi barátném az eszement ironman kategóriában), kötelességem a startnál és a befutónál ordítani, s minekutána mostanában a tüdőm kapacitása a sok futásnak köszönhetően megnövekedett, így bizton számíthatnak rám.

Viszont most írok még egy kicsit,  ezt hagyom búcsúzóul, mégpedig arról, hogy 8 hét után mire jutottam a futással való viszonyomban. Nem kilométerekről, meg percekről, hanem, hoyg mi változott bennem. Van tehát az a kiindulóállapot, hogy mozogni neeeem, de futni főképpen soha nem fogok, mert  soha nem tudtam futni, 10 méter után fájt a lábam, az oldalam pedig úgy szúrt, hogy meg kellett álljak - utáltam is.
Most ezzel a rendes túlsúllyal mégis futok, jó, hoyg viccesen kocorászásnak hívom, de mégiscsak van benne lendület, meg repülőfázis, meg vannak távok és rendszer az egészben. A legjobb azonban nem ez.

A legeslegjobb az egészben az. hogy valami, amiről én 44 éves koromig azt hittem, hogy nem megy, hoyg ezt én biztosan nem és hogy soha sem nem, azt most hetente háromszor művelem. Ha távolabbra tekintek, kkor ez azért döbbenetes, mert felvetődik bennem egy ideje a kérdés, hogy vajon hány olyan dolog volt / van az életemben, amire nemet mondtam, vagy, mert első blikkre úgy véltem, hogy nem nekem való, vagy azért, mert nekifutottam ugyan, de mivel  elsőre nem ment túl jól (esetleg sehogy), ezért feladtam, mondván, naugye, hogy jól gondoltam és nem tudom csinálni. Nem kizárólag fizikai teljesítményre gondolok, hanem bármire, ami szembejött velem az életben. Emlékszem egy olyan állásinterjúra (sokadik kör, az előzőeket abszolváltam), ahonnan elszaladtam*, komolyan, angolról németre (és vissza) kellett volna fordítanom, de nem Goethe-t, félreértés ne essék, különben is egy korábbi körben leteszteltek már, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy odakerültem és azt mondtam, hoyg na, ez nekem nem fog menni, meg sem próbáltam....Amikor rám került a sor, elmondtam ugyanezt és bár még győzködtek kicsit, én elfutottam. Nevetséges Tragikus.
És ez csak egy példa.

Minden futásom még szenvedős, hol jobban, hol kevésbé, de az az érzés, hoyg megcsináltam (tehát nem az, hogy túl vagyok rajta, ezt hangsúlyozom), az frenetikus. Még nem szoktam meg, hogy ez a nettó 3,5 km  megy, döcögősen, de megy, még mindig van egy endorfinlöket a végén és azt szeretném, ha ez így maradna, akkor is, ha majd már nagyon sokat tudok futni. Mint egy kapcsolatban.

Azt pedig, hogy milyen még az életem a futással, nehéz lenne elmondani (jó!), de azt tudom, hogy ha egy adott napon nem tudok elmenni futni, akkor egyrészt van egy kielégületlenség érzésem, másrészt pedig úgy emlékszem, hogy kicsit csapkodom magam körül, szóval, a belső és a külső béke érdekében feláldozom a kis pufi testem és kénye - kedve szerint megsanyargatom.

Legyen jó a hétvégétek, telefonon tudom olvasni a kommenteket, sőt, válaszolni is tudok.:)

*ráadásul nem telefonnal készítettek lesznek

 * szó szerint

7 megjegyzés :

  1. Én kihagytam egy EGÉSZ hetet, mert a bébitől rámragadt a megfázás. Most az egészet elölről kell kezdenem, de nem bánom nagyon.
    Nekem a mozgás sokáig lételem volt, aztán sokáig semmi. Pedig mikor Armstrong könyvét olvastam teljesen egyetértettem egy megjegyzésével - mozgásban kell maradni, akkor is, ha 25 évesen a nyugdíjas elteker melletted az emelkedőn. (Persze ő éppen akkor egy durva kemo után próbált megint talpra állni, de nézzünk magunkba, kinek nincsenek ilyen sz@r napjai időnként)
    Meg jön az endorfin, meg az adrenalin. Persze nem utsó az sem, hogy jó lesz a tested tőle, és jól fogod magad érezni a bőrödben. Adott esetben kirobbanóan jól. És annál jobb nincs, önbizalmat ad, kitartást, szabadságot. Legfőképpen szabadságot. (A boltban is, mikor a ruhák között válogatsz)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én még csak várom ezt a beígért kirobbanóan jó formát, de optimista vagyok, egy év és el fogom érni. remélem....

      a másim fele ennek sztem az, hogy mozgásban kell maradni akkor is, ha a 25 éves elrohan mellettünk - nem feladni, hanem csinálni, csinálni. engem ma vagy 6-an hagytak az út szélén :)

      Törlés
  2. Uj olvasod vagyok. Tetszik a blogod! Lenduletet ad. Batorit.

    Ami kozos bennunk: 40 koruliek vagyunk, tulsulyosok, kezdo futok.

    VálaszTörlés
  3. A lendület és az erő veled van! Hajrá! Csak a pontosítás kedvéért Györgyi nem ironmant csinált meg, hanem 70,3-t, ami pont a fele az iron távnak! Ez is jó blog, a kreatívat is szeretem. Szép napokat! O.Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. áh, az nekem iron(wo)man, 3 km fölött nem vagyok hajlandó a részletekkel foglalkozni....oké, csak tréfáltam,igazad van.

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)